tele volt kétségekkel.
A kendővel mellettem hazavezettem.
A következő néhány napban a dobozt bontatlanul hagytam a hálószobám egyik székén.
Valahányszor elmentem mellette, szomorúság és neheztelés különös keverékét éreztem.
Végül egy esős estén bevittem a dobozt a nappaliba.
Készítettem egy teát, leültem a kanapéra, majd felemeltem a doboz tetejét.
A kendő pontosan úgy volt összehajtva, ahogyan anyám mindig összehajtotta.
Óvatosan felemeltem.
Az anyaga puhább volt, mint amire emlékeztem.
Amikor az arcomhoz szorítottam, halvány illatot éreztem.
Levendula.
Anyám kis zacskókba szárított levendulát tett a komódfiókjaiba. Az illat mindenhová elkísérte.
Hirtelen már nem
