Az ügyvéd alig fejezte be anyám végrendeletének felolvasását, amikor a nővérem mosolyogni kezdett.
Nem szomorúan.
Nem úgy, ahogy az ember akkor mosolyog, amikor a gyász és a hála összekeveredik egymással.
Lila mosolya éles, elégedett és szinte diadalittas volt.
Ő örökölte anyám házát.
A bátyám kapta az autót és a megtakarításainak jelentős részét.
Több rokon ékszereket, antik bútorokat, festményeket és más, generációkon át a családunkban őrzött értékeket kapott.
Aztán az ügyvéd rám nézett.
Egy pillanatnyi csend következett, mielőtt felolvasta volna a nevemet.
„A lányomnak, Clarának hagyom a régi levendulaszínű kendőmet.”
