Mire befejeztem az olvasást, könnyek borították a lapot.
Bennett úr csendben elfordította a tekintetét, hogy magamra maradhassak.
A telefonom csörögni kezdett.
Lila.
Nem vettem fel.
Újra hívott.
Aztán sorra érkeztek az üzenetek.
Adok érte ötvenezer dollárt.
Aztán:
Százezer dollárt.
Végül:
Egyenlően is feloszthatjuk a hagyatékot. Az lenne igazságos.
A képernyőt bámultam.
Igazságos.
Ő örökölte a házat, és nevetett, miközben én egy egyszerű kartondobozt vittem magammal.
Azt mondta, hogy anyánk ajándéka azt bizonyítja, hogy nem szeretett engem.
Most, hogy a kendő értéket képviselt, hirtelen igazságot akart.
Kikapcsoltam a telefonomat.
Bennett úr
